Okosan stílusos

Okosan stílusos

Zatoschil-Ballai Andor - Egy feltörekvő modell vallomása

2023. július 05. - Zatoschil Ballai Andor

A blogomat már január óta vezetem, azóta azonban több minden történt velem. Következő cikkben saját történetemet mesélem el, mint kibontakozó modell. Az újságírás számomra mindig is fontos szerepet töltött be az életemben, ezért is végeztem idén és diplomáztam le újságirásból. Elsősoroban nagy celeb és pop kultúra rajongó vagyok, emiatt is vonzott az újságírás, leginkább a bulvár oldala miatt. Szerettem és mai napig szeretem tanulmányozni a celebek életét és a mai napig látom mindenkiről mennyi hamis információ terjeng és alaptalan vádak érik a celebeket nap, mint nap, de hát a média nem csak a sikerből, hanem a szennyből is táplálkozik.
Mondhatnám azt is, hogy a média mindkét oldala vonzott. Vonzott az újságíró és celeb oldala is, tehát amikor én vagyok a vörös szőnyeg túloldalán és én készítek interjúkat sikeres emberekkel az volt eleinte a fő és egyetlen célóm. Ezért is alapítottam meg saját podcast műsoromat, ahol rengeteg sikeres emberrel készítettem interjút. A vendégeim általában a magyar erdélyi közösségben ismertebbek, hiszen én is innen származok. Vendégeim között voltak már festőművészek és tervezők is. Nagyon szeretek kérdéseket szerkeszteni és feltenni őket vendégeimnek, mivel egy hosszú és érdekes beszélgetés születik belőle. Youtube csatornámon elérhető a podcast műsorom.

az150623712.jpg

Műsorom létrejötte után rájöttem, hogy nem csak másoknak szeretnék reflektor fényt adni, hanem én is vágyok rá, hogy a vörös szőnyeg túloldalán legyek, mint híresség vagy sikeres személy. A modellkedést legelőször 4 évvel ezelőtt próbáltam ki. Kolozsváron élek, Erdélynek a szívében és itt rengeteg magyar van, itt is vannak mini hírességek vagy elitebb közösségek, akik a médiában tevékenykednek. Az Artwise divat egyesület egy erdélyi magyar közösség, amely tervezőkből és modellekből áll, akik divatbemutatókat szerveznek és rengeteg eredeti, saját készítésű ruhákat mutatnak be.

Egy ismerős által kaptam én is egy meghívást, hogy lépjek fel mint modell a Kolozsvári Magyar Napokon belül 4 évvel ezelőtt. Tapasztalatom nem volt, de elvállaltam és szenzációs élményekkel gazdagodtam, ugyanakkor benne voltam a TV-ben is a bemutató keretein belül, a Tvr Cluj filmezte az eseményt és megismertem néhány tervezőt és modellt. Egy ideig szüneteltettem a modellkedést, de tudtam, hogy később vissza fogok térni a kifutóra és hogy szeretnék fotósorozatot is csináltatni magamról. Vékony vagyok, magas és van elég önbizalmam ahhoz, hogy fellépjek. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy a tervező munkájába nem szólhatok bele, bármit adnak rám, legyen az egy absztrakt jelmez vagy egy elegáns kösztüm én szívesen bemutatóm a kifutón és igyekszem a legjobbat kihozni az általam bemutatott tervezői munkából.

10e42c2f0e260a7b974763e8fa26921c.jpg

Modellkedéssel az elmúlt egy évben kezdtem el megint foglalkozni. Eleinte néhány fotósorozatot készitettem magamról. Aaron Roberts egy profi és elismert fotós saját fotóstudióval, úgy döntöttem vele lesz érdemes együtt dolgozni. Tavaly szeptemberben gondoltam úgy, hogy egy kicsivel többet is megmutathatnék magamból, ezért egy kicsivel szexisebbb fotósorozat is keszült rólam a studióban. Nem akartam túl pornógráf képeket, de akartam egy kicsivel szexisebb, de ízléses képeket készíteni magamról, úgy gondolom ez sikerült is, hiszen megtaláltuk a közepútat, hogy ne mutassunk se túl sokat, se túl keveset. Idén ismét együtt dolgoztunk, de ezúttal egy érettebb és elegánsabb fotósorozat készült rólam, ami pop kulturás újságírói ambicióimat fejezi ki.

d45251cb0801c844eece8c8493ba98b2.jpg

Idén azonban visszatértem a kifutóra is. Az Artwise divat egyesület ismért felkért, hogy lépjek fel mint modell májusban a Sepsiszentgyörgyi Divathéten. Örömmel fogadtam el a meghívást és csodálatos érzés volt visszatérni ebbe a jó és nyitott közösségbe és természetesen a kifutóra is. Miután felléptem tudtam, hogy a modellkedés örökre a szívem csücske marad és szeretnék ezzel foglalkozni hosszútávon. Minden fellépés alkalmával újabb és újabb embereket ismerek meg, legyenek azok tervezők, feltörekvő modellek és mindig jó a hangulat és jó barátságok, emberi kapcsolatok születnek. A fellépés után kapcsolatban maradtunk az Artwise egyesülettel és mostmár folyamatosan együtt dolgozunk. Idén nyáron felléptem a Marosvásárhelyi Napokon is. A bemutató szabadtéri volt és az utcán történt a fellpés, a közönség nagyon élvezte az egyedi és színes ruhadarabok prezentációját. Én magam is éveztem a fellépést és már egyre otthonosabban mozgok a modellkés világában és a kifutón pedig igyekszem a legjobbat kihozni magamból.

Követkető jelentős esemény augusztus 19-én lesz, ugyanis akkor lesz a következő divatbemutató a Kolozsvári Magyarnapokon belül. Az Artwise egyesület ott is sok színes és egyedi ruházati darabot fog bemutatni és engem is felkértek, hogy lépjek fel. Mint modell a jövőm még egyenlőre bizonytalan, de egyre több fellépés, fotózás vár rám és egyre több tervezőt, modellt és fotóst ismerek meg és lassacskán nekem is nő a nevem a médiában, mint feltörekvő modell és média személyiség. Ha pedig elég kitartó leszek és van bennem ambició akkor ebből aztán később még fényes karriert is lehet építeni.

A bejegyzés trackback címe:

https://okosanstilusos.blog.hu/api/trackback/id/tr4118160194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása